A világ legismertebb portréi: AFGÁN LÁNY A NATIONAL GEOGRAPHIC CÍMLAPJÁRÓL
A világ legismertebb portréi: egy sorozat, ahol a világ talán legismertebb portréarcait mutatom be. Azokat az embereket, akiket mára már mindenki ismer. Fényképek, amik egykor csak egy arcot mutattak, mára viszont kultikussá váltak.
A világ legismertebb portréarcai sorozatunk bemutatja az Afgán nőt. A fotós Steve McCurry, aki 1984-ben örökítette meg a fiatal lányt.
Steve McCurry a National Geographic megbízásából került Pakisztánba, hogy az afgán menekültek helyzetéről tudósítsa a magazint. (1979-ben akkori Szovjetunió megtámadta Afganisztánt, amivel közel tíz éves háború vette kezdetét és több millióan kényszerültek elhagyni a hazájukat.)
A fotós Pesavar melletti Nasir Bagh-i menekülttáborban találkozott Gulával, akire a táborban kialakított iskolában figyelt fel. A lány nagyon félénk volt. McCurry tudta, hogy ha azonnal odamenne hozzá, akkor csak elijesztené. Ezért az osztálytársait kezdte fotózni, abban a reményben, hogy a lány is engedi magát lefotózni. Végül McCurry odament Gulához és megkérdezte, hogy lefényképezheti-e? A lány beleegyezett: McCurry Nikon FM2 kamerájával több felvételt is készített róla. „Nem gondoltam, hogy a lány fotója más lenne, mint a többi kép, melyeket aznap készítettem.” – emlékezett vissza a fotós. A felvétel első alkalommal a National Geographic magazin 1985. évi júniusi számának címlapján jelent meg. Az igéző zöld szemű lány fotója egy csapásra híres lett, és az idők folyamán a menekültek és az elnyomottak jelképévé vált.
A portré végül 1985-ben jelent meg a júniusi National Geographic címlapján és az átható zöld szempár, a titokzatos tekintet mindenkit megbabonázott! Egy afgán lány, egy pakisztáni menekülttáborból. A szemei, egy olyan ember szemei, aki már megjárta a háború poklát.
Találgatások és rejtély övezte a fiatal lány személyét évekig, amikor a fotóst és modelljét újra összehozta az élet.
McCurry 17 év után kezdte keresni az afgán nőt.
2002. januárban A Natgeo Explorer nevű filmes csapata elvitte McCurryt Pakisztánba, hogy a különleges zöld szempár nyomára akadjanak. Körbemutatták a képét Nasir Bagh-nál, a menekült tábornál, ahol anno a kép készült. De nem jártak szerencsével.
Egy férfi, aki hallott a keresésről, információkkal tudott szolgálni. Elmondta, hogy ő tudja ki az a lány. Gyermekként együtt éltek a táborban, de a lány évekkel korábban már visszatért Afganisztánba, és a hegyekben él Tora Bora közelében.
Három napba telt, mire megérkezett a faluba, amit nagyon kevesen laktak. 6 órányi autóútra és 3 órányi járásra volt a határ közelében. Ahogy belépett a szobába, McCurry rögtön tudta: ő az afgán lány.
Sharbat Gulának hívják és Pashton törzsből származik. A nő szemei, így 17 év után is vadsággal teliek. A kora 28-30 év között lehet, de ezt ő maga sem tudja pontosan, hiszen az idő oly gyorsan repül itt.
„Nehéz élete volt.” mondja McCurry „Mint oly sok embernek, akik osztoznak a sorsán.” Gondoljunk a számokra, 23 év háború 1,5 millió halott 3,5 millió menekült. Ez Afganisztán történelme az elmúlt negyed évszázadban.
„Nincs olyan család Afganisztánban, aki nem élte át a háború keserűségét.” mondta egy fiatal afgán kereskedő abban a magazinban, amelynek címlapján a nő szerepelt 1985-ben.
Kislányként élte meg, hogy a Szovjet megszállás alatt sok más faluval együtt, az övét is elpusztították. 6 év körüli lehetett, amikor a szovjet bombázás megölte a szüleit. Éjszaka tudták csak eltemetni a halottjaikat, és amikor meghallotta a szovjet gépeket reszketett a félelemtől.
„Elhagytuk Afganisztánt a harcok miatt.” mondta Kashar Khan a lány bátyja. „Az oroszok mindenütt ott voltak. Megölték az embereket. Nem volt más választásunk.”
A nagymamájával és négy húga társaságában indultak útnak Pakisztánba. Egy hétig tartott az út a havas hegyeken át. „Soha nem tudhatod, mikor jönnek a repülőgépek” mondta „Barlangokban bújtunk el.” Az utazás egy menekült táborban ért végett.
„A falusi emberek, mint Sharbat nehezen viselik el, hogy zsúfolt körülmények között kelljen élniük.” magyarázza Rahimullah Yusufzai, egy tiszteletben álló pakisztáni újságíró, aki fordított McCurry csapatának a találkozáskor. „Ott nincs magánszféra, a többi ember könyörületével élsz.” Sőt mi több, egy másik ország politikájának könyörületével élsz.
„Az orosz invázió tönkretette az életünket.” mondja Sharbat bátyja.
Ez Afganisztán máig tartó tragédiája, invázió és ellenállás, vége lesz ennek valaha is?
Az 1990-es évek közepén Sharbat Gula gyalog indult haza a szülőföldjére, a hegyekbe. Az agyagszínű faluban a teraszokon megterem a kukorica, búza és rizs, és van néhány diófa. Egy folyó, ami lefolyik a hegyen. De nincs iskola, kórház vagy utak, sem bekötött víz. Sharbat Gula közben férjhez ment, és négy lánya született. Egyik gyermekét még csecsemő korában elvesztette. Pastuként pedig rendkívül kötődik a hagyományokhoz, a valláshoz.
Kevés esély volt arra, hogy mindent túléljen, amin keresztül ment. Ennyi veszteség után pedig még a lélek is megtörik. Hogyan élte túl mégis mindezt? „Isten akaratából.” – válaszolta Sharbat, rendíthetetlen bizonyossággal.
